Az italok témájárúl

Mindenekelőtt köszönjük a’Elnök úrnak a szíves vendéglátást. A közgyűlés utóhatása még napokig érezhető volt, amelyben nem kis szerepet játszott a ráncos kis naga, amit vasárnap reggel lenyúltam. Termesztőjének is áldott legyen a neve.

Most pedig térjünk rá a’italok témájára. Hogy már az elején megkészültem, amikor a’Elnök a félig üres Caipirinhás poharamat “glu-glu-glu-glu” hangok kíséretében rummal telítette. De ezután az absztinencia útjára léptem, így volt alkalmam megfigyelni a vörös kannás népszerűségét és fogyását. Több mint 3 normál-palacknyi csorgott le belőle.

Hogy az utókor is megtudja, hogy mit akar igazából rendelni, íme:

Metzing Villányi Ioncserélt

Metzing Villányi Ioncserélt

az haszonnövények átteleltetésirül:

becsapott a vénasszonyok nyara, a férfiember unottan avart gereblyézve vakarja le az arcáról az ökörnyálat. a chilik elhajingálják a leveleiket, ledobálják a soha be nem érő termést blah blah…

ilyenkor az emberfia vagy behozza beltérre, és gyermeki örömmel lesi, amikor egy középrohadt novemberi estén a naga jolokia még virágzik, meg termést hoz.ez persze 2-3-4 palántánál még megoldható, de jelen esetben inkább 20-ról van szó.

a magam részéről a visszametszés mellett döntök, egy pár elvan itt a munkahelyen, a többit viszont elajándékoznám.

pontos lista később.

tegnap

este építettünk csajommal még egy adag paprikalekvárt. ezúttal orange habaneroval megbolondítva. száraz dunsztban várja sorát.

felkészül a jolokia-paprikalekvár, és a chilis-sárgabarack-lekvár.

meglátjuk mi sül ki belőle.

a chilitali margójára:

köszönöm a meghívást, az ételt, italt, elismerő szavakat, remélem mindenki jó érezte magát, én a Lagavulin segítségével klasszis időt gurultam az Astoriáig, hogy Koleszár úr Októberfest-látogatása is jól induljon.

Hogy jöttök-e?

A’elnök szeretné tudni, hogy hányan leszünk a közgyűlésen. Számtalan, beszerzéssel és logisztikával kapcsolatos kihívással küzd, amelyek megoldásához egyszerűen nélkülözhetetlen a létszám.

Ezért arra kérném a tisztelt klubtagokat, hogy biggyesszetek egy visszajelzést ide alulra az alábbi egyszerű szabályok szerint:

  • Ha nem jössz, ne jelezz vissza
  • Ha jössz, a visszajelzés egyetlen decimális pozitív egész szám
  • A szám a résztvevő klubtag, résztvevő oldalbordája és résztvevő csírái létszámának összege
  • Klubtársaink jelenlétén való örömünk és távollétük miatti szomorúságunk kifejezésének nem ez a fóruma
  • A’egyetlen cél, hogy a’Elnök egyetlen pillantással népszámlálhasson

Köszönöm

CIO

Táncrend: ahogy most látszik

salsa – ahogy még nem merted kimondani (+ hozott szószok + kukorica tortilla chips)

focaccia + valami más zöldséges cucc

chili con carne – most annyit csinálok, hogy én is meg tudjam kóstolni :)

caipirinha – ez annyira lesz autentikus, amennyire csak lehet (meglepetés vendég)

osso bucco – ökörfarokból: röptibe’ találtam ki, remélem klasszik lesz

persze tolhattok valamit a wishlist-re…

a’elnökileg: g

Halljátok hát mennydörgő szavam:

A’elnöki csimbumm, szeptember 21 15:00, szombat, kisgyermekesek és oldalbordák  külön welcome, együtt főzés, szétcsúszás, majdan feltámadás (“Love, devotion and resurrection”)

fűfélék, különböző feldolgozottsági szinteken!

mindenki hozzon elvetemült cuccokat!

1221 Bp Arany J 89 – RSVP pklub blog vagy +36 20 359 1044

a’elnökileg: uáuá! – naptárba vele!